Engedjék meg, hogy összefoglaljam Pap Gábor életútját, mely 1827. szeptember 10-én kezdődött itt, ebben a házban, a Veszprém-megyei Vilonyán, mivel édesapja, Pap István volt a helyi református gyülekezet lelkésze. 1829-ben Pap Istvánt áthelyezték a közelben lévő Vámosra, ahol 35 éven keresztül teljesített szolgálatot. Pap Gábor a vámosi parókián, édesapja irányításával végezte el „az öt alsó gimnaziális osztályt.” Az általános ismereteken kívül a latin és görög nyelvtudását is ebben az időszakban alapozta meg.

A gimnázium hatodik osztályától kezdve Pápán tanult, és itt is fejezte be tanulmányait. Bár odahaza is írt verseket – mint pl. kilenc éves korában az Ezüst ABC-t – e téren a pápai diákévek idején kezdett kibontakozni, és a Koszorú, majd a Vándor c. ifjúsági lapot szerkesztette. Az itt megjelenő írásai már tükrözték haza-, és emberszeretetét gondolkozását. A Pápai Jogi Akadémia sikeres befejezése után, 1847-ben nevelői állást vállalt Bécsben.

1848-ban a győri „Hazánk” és a pesti „Életképek” bécsi tudósítója volt. A bécsi forradalomba is bekapcsolódott, ám amikor Windischgrätz körülzárta Bécset, menekülni kényszerült. Veszprém-megyében állt be a honvédek közé. Győrben a 39. zászlóaljban szolgált, majd gyönge testalkata miatt irodai munkára osztották be, és így a győri visszavonulás alkalmával ő szállította a hadparancsnok irodáját Budapestre, ahol „megvált az irodai szolgálattól, s őrmesteri ranggal a 45-ik zászlóaljba osztatott be.” 2 Görgey, Guyon és Kmetty parancsnoksága alatt harcolt, és 1949. augusztusában Temesvárott fogságba esett. Betegsége miatt 1849. októberében hazaengedték, ám állandó üldöztetésben volt része, mely mindaddig tartott, míg „a papi pályára készülteknek üldöztetését beszüntető rendelet ki nem adatott.”3 Ekkor édesapja ismét szárnyai alá vette, és alaposan felkészítette a papi vizsgákra, melyeket 1850-ben sikeresen le is tett. Kibocsátása után, 1851-ben rövid ideig időközi lelkészként szolgált Balatonudvariban, ezt követően rendes lelkésze volt Arács, és ismét Balatonudvari, majd Litér, és Vörösberény gyülekezeteinek.
Közben családot alapított, és Litéren született a második Elemér nevű fia, aki megérte a felnőttkort. (Első Elemér nevű fia be van jegyezve az arácsi anyakönyvbe, ám ez a kisfiú 4 éves korában elhunyt. Elemér fiam sírjánál c. versben állít emléket az édesapa. Pap Gábor)

Nagy megtiszteltetés érte Pap Gábort 1867-ben, amikor szülőfalujába, Vilonyába hívták őt meg lelkésznek. 1868-ban a veszprémi Egyházmegye esperesévé, 1973-ban a Dunántúli Egyházkerület főjegyzőjévé, és 1874-ben pedig a Dunántúli Egyházkerület püspökévé választottá.

Püspöki hivatalába 1874. szeptember 20-án iktatták be a révkomáromi református templomban. Ebből az alkalomból a Vasárnapi Újság címoldalon közölte életrajzát. Hogy püspöki hivatalához közel legyen, 1875- től 1878-ig Ó-Szőnyben vállalt szolgálatot, majd 1878. szeptember 22- től haláláig, 1895. november 2-ig a révkomáromi református gyülekezet lelkészeként működött.

Pap Gábornak a Komáromba történő meghívásáról a Komárom c. hetilap részletesen beszámolt, és talán a következő néhány mondat sejteti az esemény emelkedett hangulatát. „Az ünnepély résztvevői, a ref. egyház küldöttei és a polgárság részéről önként csatlakoztak, köztük városunk tisztelt polgármestere, számos – nem felekezetbeli honoratior és nők, a ref. collegium előtt ültek fel a Rozália-térről szép rendben előállt fogatokra, melyek – daczára nagy számuknak, mely a százat meghaladta – valamennyi csatlakozni kívánót fel nem vehették, és a komáromi földbirtokos ifjak közül önként sorakozott constablertek, és a presbitériumból vállalkozott bizalmi férfiak által fentartott kifogástalan rendben haladt a menet asz előre megállapított s általunk már közölt terv szerént – a városon, szigeten és hidakon át Új-Szőnybe, hol az még számos fogattal szaporodott, és tovább az országuton – Ó-Szőnynek. Mily óriási volt a menet, kitetszik abból, hogy az első fogatok már Ó-Szőnyre beértek, midőn az utolsók még csak Uj-Szőnyből bontakoztak ki.”

Pap Gábor nehéz szívvel vált meg kedves gyülekezetétől, ám alávetette magát az isteni akaratnak, mely őt Rév-Komáromba szólította, és 1878. szept. 15-én be is költözött a számára előkészített paplakba. Erről az eseményről a beiktatási ünnepély tudósításában ez áll: Pap Gábor a szőnyi hívektől elköszönt, és „… éljeneik közt szállt a küldöttséggel a fogatokra és távozott. Midőn a menet Új-Szőnyt, a komáromi ref. egyház filiáját érte el, megkondultak Komáromban az egyház harangjai – s ezek üdvözlő hangja közt vonult a menet a paplakra, hol – a presbiterium és az egybesereglett hivek szeretve tisztelt főgondnokukkal élükön. – de, sőt – más felekezetű polgáraink közül is számosan, lelkes éljenekkel fogadták a szeretett lelkészt.”5

Pap Gábor lelkészi hivatalába történő beiktatási ünnepélyére 1878. szept. 22-én került sor. Az itt elmondott székfoglaló beszédében a jó pap jellemvonásait és feladatát vázolta fel, és nem titkolta el abbéli bizonytalanságát sem, hogy meg tud-e felelni a komáromi gyülekezet elvárásainak? A híveket együttérzéséről biztosította, átérezve kétségeiket, mi szerint aggodalommal, a változásoktól idegenkedve tekintettek a jövőbe. Kitért az Istenbe vetett hit és bizalom fontosságára, és ünnepi beszédét Isten áldásáét való könyörgéssel zárta. Révkomáromi szolgálata idején Pap Gábor odaadóan látta el a gyülekezet körüli teendőket, és állt helyt egyházvezetői tisztségében is. Emellett bekapcsolódott a város vezetésén kívül a helyi kulturális életbe is.
Bár püspöki hivatalban volt, de mint egykori honvédszázadost kérték fel 1878-ban és 1880-ban, hogy ünnepi beszédet mondjon az 1849. augusztusában elesett honvédek tiszteletére emelt ácsi, vagyis herkálypusztai emlékműnél a kegyeletüket lerovó tömeg előtt. Jókai szülőházát jelölő emléktábla avatásán 1881-ben az író pályafutását ismertetve rámutatott annak szellemi nagyságára és műveinek nevelő hatására. Jókai komáromi látogatása kapcsán írt versét a Komáromi Lapok is leközölte. A Dunántúli Református Egyházkerület püspökeként 1889-ben avatta fel az esztergomi református gyülekezet templomát, és 1894-ben jelen volt a Pápai Református Gimnázium alapkőletételekor is.

A Komárom és Komáromi Lapok című hetilapokban számos felhívást intézett a város jóérzésű és jó lelkű közönségéhez. Így pl. 1880. november 27-én a Komáromi Lapokban megjelenő „Felhívás Komárom város lelkes hölgyeihez jótékony czélú Tábitha egylet megalapítására” című cikk hatására alakult meg a protestáns nőegylet 1881-ben, melynek későbbi áldásos tevékenységéről folyamatos tudósítások olvashatók a korabeli lapokban.
Pap Gábor a komáromi régészeti társulat megalakításában is részt vett, buzdítva az érdeklődőket, hogy minél többen kapcsolódjanak be a régészeti leletek összegyűjtésébe, hogy azok fennmaradjanak az utókor számára. Ő maga is gyűjtő volt – 3000 db római pénzérméből álló gyűjteménnyel rendelkezett, melyből a tudósítás szerint egy szekrény-nyit adott kölcsön az 1880-ban megrendezett komáromi iparos kiállításra. Ezen a rendezvényen a régiségekkel foglalkozó bizottság tagjaként is részt vett.

Pap Gábor életútjáról beszélve feltétlen meg kell említeni dr. Schnitzer Ármin komáromi főrabbihoz fűződő több évtizedes barátságát6 és a Komáromi Lapokban, 1891-ben megjelent felhívását is az oroszországi üldözött zsidók megsegítése kapcsán. A felhívás hatására nagyszabású gyűjtés kezdődött el. Nagy valószínűséggel az említett felhívás miatt fogadta dísztagjává Pap Gábort 1891 nyarán a pápai Poel Zedek7 – az Iparosokat gyámolító egylet, majd 1893 februárjában a Komáromi Zsidó Hitközség mellett működő Gemilut Chaszodim, jótékony egylet is.

1895. november 2-án hunyt el, Komáromban. Halálhírét a komáromi zsidóság is szomorúan vette tudomásul, és temetésén, a közgyűlési határozat értelmében testületileg vettek részt.

Pap Gábor református püspök sírja Komáromban

A Dunántúli Protestáns Lap 1895. november 10-i száma közli Pap Gábor nekrológjában az életrajzát, pályafutását. A temetés menetéről is részletes beszámoló olvasható. A komáromi református templomban megtartott búcsúztatóra érkezőket a szekeres gazdák bandériuma fogadta, és ügyelt a rendre is. A templomból a temetőbe tartó menetet a komáromi szekeresgazdák lovas bandériuma kísérte, a gyülekezet énekkarai pedig gyászdalok éneklésével búcsúztak szeretett lelkészüktől. Síremlékét a gyülekezet állíttatta.
A sírkő a város 1945 januári bombázásakor megsérült, és 70 év után, a 2015. novemberében megnyílt első kiállításra újította fel Rysavy Boldizsár, komáromi kőfaragó mester. (a sírkő felújításának mozzanatairól készült képek is ki vannak állítva. Sajnos nem tudjuk, mi lehetett még a sírkő tetején…)

Amint azt az elmúlt 125 év bizonyítja, Pap Gábor neve és munkássága nem merült feledésbe.
Hiszen, mint említettem az első kiállítás 2015 novemberében nyílt meg a komáromi Limes galériában, 2016 márciusában Marcaltőn, majd októberben Vámoson, 2017 tavaszán a komáromi Csemadok Galériába, 2017. őszén Vilonyán, majd Szőnyben, és 2019 augusztusában Ácson ismerkedhettek meg közelebbről Pap Gábor munkásságával. A 2017-es vilonyai kiállítás alkalmával merült fel a Pap Gábor emlékszoba ötlete a helyi gyülekezet képviselői részéről. És három év elteltével megvalósult az akkori elképzelés, hiszen ma, 2020. szeptember 13-án elérkezett a megnyitó napja. Jelképesen bár, de Pap Gábor végleg hazatért Vilonyára, abba a házba, ahol meglátta a napvilágot.
Természetesen nem végleges a most bemutatásra került anyag, mert kutatási eredményeim gyarapodásával az emlékszoba anyaga is bővülni fog.-
Végül köszönetet mondok minazoknak, akik eddigi kutatásaimban és anyag-gyűjtő utamon segítettek, és a vilonyaiaknak, hogy befogadták eddigi szerény munkám eredményét, és az érdeklődők megismerhetik Pap Gábor munkásságát.
Soli Deo Gloria! Egyedül Istené a dicsőség!

Dr. Fritz Beke Éva

Sajnos a koronavírus járvány újbóli terjedése miatt lezárták a szlovák-magyar határt, így személyesen nem vehetek rész ezen az alkalmon. Különleges ünnep van ma. Elsősorban a vilonyaiak számára, hiszen Emlékszobát – így álladó kiállítást – avatnak a település híres szülöttének, Pap Gábornak tiszteletére. Másodsorban számomra is különleges nap, hiszen amikor 2015 júniusában férjemmel közösen nekiláttunk az emlékkiállítás fényképanyagának összegyűjtéséhez, nem gondoltam arra, hogy 5 év alatt ekkora utat fognak megtenni az itt látható tablók. Az akkori, Balaton-felvidéki fotós körutunk alkalmával nagyon sok kedves, segítőkész emberrel találkoztunk, akiknek ezúton mondok köszönetet, hiszen nélkülük sem a kiállítás, sem a mai emlékszoba avatója sem valósulhatott volna meg. Dr. Fritz Beke Éva teológus, kutató.

Pap Gábor református püspök “Végleg Hazatért”