Aznap korán reggel Petőfi Sándor a Pilvax kávéházba sietett, ahol az ifjak összegyűltek. Vasvári Pált és Bulyovszky Gyulát találta ott, Jókai Mór lakására hívta őket, ahol a 12 ponthoz proklamációt szerkesztettek. Petőfi 8 óra körül társaival a Pilvax-kávéházba ment, a
A Donni katasztrófa
1943. január 12. napján indult rohamra a Donnál álló 2. magyar hadsereg ellen a Vörös Hadsereg, és az oroszok az elkövetkezendő néhány nap során, szó szerint legázolták állásainkat. Ezzel vette kezdetét a „doni katasztrófa”, amely csatában a szovjetek teljesen szétverték
Téli napforduló
A téli napforduló az a pillanat, amikor a Nap-Föld középpontokat összekötő egyenes és az egyenlítő síkja által bezárt szög a legnagyobb értékét (kb. 23,5 fok) éri el a Nap déli félgömbön való elhelyezkedése mellett. Ez az időpont december 21-én van,
Téli közlekedés
Fokozott óvatossággal közlekedjen A téli időjárás, a látási és útviszonyok megváltozása növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát. Kérjük, hogy szenteljen nagyobb figyelmet arra, hogy járműve kifogástalan műszaki állapotára, különösen a világító berendezések megfelelő beállítására és működőképességére, az ablaktörlő lapátok kifogástalan állapotára.
Az Adventi koszorú története

Az advent a keresztény világ egyik különösen fontos ünnepe: a karácsonyi ünnepkör kezdete. A Gergely-naptár szerint december 25-ét megelőző negyedik vasárnappal – más definíció szerint a Szent András napjához (november 30-hoz) legközelebb eső vasárnappal – kezdődik, és karácsonyig tart. 2020-ban
Szent Iván éjszakája – a nyári napforduló

Az év legrövidebb éjszakáján a nyári napfordulót ünnepeljük. A régiek hiedelme szerint varázslatos éjszaka ez, amikor szinte bármi megtörténhet, a kívánságok teljesülhetnek. A néphagyományokhoz illően – világszerte – örömtüzeket gyújtanak, melyeknek csodás erőt tulajdonítanak. Június 21-e, a nyári napforduló szinte
Föld napja rajzpályázat

A Föld az otthonunk. Csak egy van belőle.-Szerinted is fontos, hogy vigyázzunk rá?-Mit tud tenni egy iskolás diák a környezet megóvásáért (védelméért)?-És vajon mi az amivel árthat neki?-Szemetelsz vagy meggondolod hová teszed a hulladékot? Várjuk iskolás gyermekek (7-14 éves korig)
BUÉK 2021

Békés Boldog Új Évet Kíván Minden látogatójának a www.vilonya.eu csapat.