Az advent a keresztény világ egyik különösen fontos ünnepe: a karácsonyi ünnepkör kezdete. A Gergely-naptár szerint december 25-ét megelőző negyedik vasárnappal – más definíció szerint a Szent András napjához (november 30-hoz) legközelebb eső vasárnappal – kezdődik, és karácsonyig tart.

2020-ban november 29-re esik advent első vasárnapja. Ezen a napon keresztény családok millióinak ünnepi asztalán gyújtják meg az első gyertyát, ami azok számától és színétől függetlenül egyaránt meghitté és emelkedetté teszi ezt a szép ünnepet.
Az elnevezés a latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami azt jelenti: az Úr eljövetele. A Jézus születésének ünnepére, azaz karácsonyra való készülődés mindvégig a megtisztulás jegyében zajlik.

Az adventi koszorú a feljegyzések szerint a 19. század közepén, a Németalföldön jelent meg. Először valószínűleg 1839-ben, egy bizonyos Johann H. Wichern nevű lutheránus lelkész készített hasonlót: egy örökzöld ágakkal díszített kocsikeréken elhelyezett huszonnyolc gyertyát, amelyek közül négy nagyobb vörös színű volt, a többi pedig fehér. Wichern a templomban fellógatott keréken karácsonyig minden nap eggyel több gyertyát gyújtott meg, a négy vasárnapon pedig természetesen a vörös gyertyák égtek.

Ez a szokás Európa-szerte csak a 20. században terjedt el. A huszonnyolc gyertya időközben négyre, a vasárnapok számára redukálódott, de megmaradtak a koszorút díszítő – illetve alkotó – örökzöldek, főleg fenyőágak. A katolikusok a protestáns hagyományoktól eltérően lila gyertyákat állítanak az adventi koszorúra – egy kivételével: a harmadik, azaz az örömvasárnap gyertyájának színe ugyanis a koszorún is rózsaszín. A lila a bűnbánat és a megtérés színe, a rózsaszín pedig a közelgő ünnepet jelképezi.

A gyertyákat vasárnap reggel szokás meggyújtani, de sokan ezt már az azt megelőző szombaton este megteszik. Karácsonyig a gyertya gyarapodó fénye az ünnepi várakozás, majd a negyedik vasárnapon a karácsony elérkezésének szimbóluma.
A négy gyertya egyúttal négy fogalmat is szimbolizál: hit, remény, szeretet és öröm. A római katolikus szimbolika szerint ugyanakkor négy meghatározott személyre, illetve népre is utal. A három lila gyertya Ádám és Éva (hit), a zsidó nép (remény) és Keresztelő Szent János (szeretet), illetve a rózsaszín gyertya Szűz Mária (öröm) szimbóluma.

Forrás: ng.24.hu

Az Adventi koszorú története